Bizalmatlan?
Úgy gondolja hogy becsapják?
Kérje a segítségemet!
Ne várjon, hívjon azonnal!

Bajban van? Forduljon hozzám bizalommal!


Milák Ferenc
MagánDetektív

0620/419-75-55


Túl kedves, tele a notesze új nevekkel és állandóan sörözni jár? Baj van.


A megcsalás az egyik olyan dolog a párkapcsolatban, amiről senki sem beszél szívesen: aki már átélte, azért nem, mert átélte, aki meg még nem nem, azért mert nem akarja tudni, milyen lehet. Ennek ellenére, hogy, hogy nem folyamatosan gyűlnek azok a „jelek”, melyek „tuti” arra utalnak, hogy a másik tilosban jár. Íme 5 ezek közül:

1. Túl sok

Egyik napról a másikra túl kedves lett? Nem úgy viselkedik, ahogy szokott? Ajándékokat hoz, szokatlan időpontokban telefonál, hirtelen minden érdekli a másikkal kapcsolatban, az is, ami eddig nem? Ha eddig nem így viselkedett, akkor minimum gyanús.

2. Mintha kicserélték volna

Új illat, újfajta zenék, és hirtelen minden buliba elmegy, ahova meghívják, pedig eddig azt mondta, már kinőtt az éjszakázásokból. Ez azért gyanús, mert senkinek nem változik meg a viselkedése, pláne nem egyik napról a másikra ok nélkül, valószínű, hogy a háttérben egy másik ember áll, akit így próbál meg lenyűgözi.

3. Úgy érzi, megcsalják

Ha valaki egyszer csak azzal kezdi vádolni a párját, hogy megcsalja, anélkül, hogy az okot adna rá, valószínűleg ő az, aki félrelép. Ennek hátterében a túláradó bűntudat állhat: arra gondol, hogy ha ő megtette, vele is megtehetik.

4. Kikapcsolja a telefonját

Vagy teljesen kikapcsolja, vagy dugdossa. Gyanús az is, hogy ha hívják, felpattan, mintha áramot vezettek volna belé, és hallótávolságon kívülre megy.

5. Egyre többet vitázik

Képes a legapróbb dolgokból is világraszóló perpatvart csinálni, aminek hátterében szintén a bűntudat munkál. Azért veszekszik, hogy igazolja magát.

Mindemellett a klasszikus "korán megy - későn jön" jelenség is aggodalomra adhat okot, ahogy az is, ha a hálószobát hosszú ideje kizárólag csak alvásra használja.

Ha bármilyen kérdése adódna, hívjon bizalommal!


MagánDetektív
Rólam
Kapcsolat és
árak

Milák Ferenc
MagánDetektív
"A megfizethető magánnyomozó"
A hűtlenség jelei
Milák Ferenc
MagánDetektív
"A megfizethető magánnyomozó"
0620/419-75-55
© Minden jog fenntartva Milák Ferenc e.v. 2013
Címkék:

Magánnyomozó Debrecen, Budapest, Miskolc, Kaba,Budapest, Miskolc, Kaba,, Magánnyomozó árai, Magánnyomozás Debrecen,Budapest, Miskolc, Kaba, Magánnyomozás árai, Magánnyomozás Budapest, Magánnyomozó Békéscsaba, Magánnyomozó Nyíregyháza, Magánnymozó Miskolc, Magánnyomozó, leleplezés, Magánnyomozó iroda Debrecen,Budapest, Miskolc, Kaba, eltűnt személyek, eltűnt személyek felkutatása, pénz visszaszerzése , megcsal a barátnőm, megcsal a feleségem, megcsal a férjem, megcsal a hasim, megcsal barátom, megcsal az asszony, megcsalás, megcsalatva, aki megcsal az nem szeret, hűtlen a párom, a férjem, a feleségem, hűtlenség leleplezése, Magánnyomozó Debrecen,Budapest, Miskolc, Kaba, Magánnyomozó Debrecen,Budapest, Miskolc, Kaba, becsület sértés, hűtlen kezelés, könnyű testi sértés, súlyos testi sértés, okirat hamisítás, visszaélés, visszaélések, eltűnt személyek felkutatása, partner hűség vizsgálata, magánnyomozó árai


Magánnyomozó Debrecen, Budapest, Miskolc, Kaba,, Magánnyomozó árai, Magánnyomozás Debrecen,Budapest, Miskolc, Kaba, Magánnyomozás árai, Magánnyomozás Budapest, Magánnyomozó Békéscsaba, Magánnyomozó Nyíregyháza, Magánnymozó Miskolc, Magánnyomozó, leleplezés, Magánnyomozó iroda Debrecen,Budapest, Miskolc, Kaba, eltűnt személyek, eltűnt személyek felkutatása, pénz visszaszerzése , megcsal a barátnőm, megcsal a feleségem, megcsal a férjem, megcsal a hasim, megcsal barátom, megcsal az asszony, megcsalás, megcsalatva, aki megcsal az nem szeret, hűtlen a párom, a férjem, a feleségem, hűtlenség leleplezése, Magánnyomozó Debrecen, Magánnyomozó Debrecen,Budapest, Miskolc, Kaba, becsület sértés, hűtlen kezelés, könnyű testi sértés, súlyos testi sértés, okirat hamisítás, visszaélés, visszaélések, eltűnt személyek felkutatása, partner hűség vizsgálata, magánnyomozó árai
Főoldal
A hűtlenség jelei